Közeleg a nyár, melynek egyik kiemelt útiránya Montenegró lesz, amit évek óta egyre több turista fedezi fel, köztük pedig jelentős számban a magyarok is. A közvetlen podgoricai légijárat pedig csak fokozza az érdeklődést a gazdag történelemmel, remek nyaralóhelyekkel és egyedi, különleges konyhával rendelkező ország iránt. Erről is beszélgetünk Sipos Dórával, a Montenegrói Gurman MAXCity üzletvezetőjével.

Ősszel jártunk nálatok utoljára, mi változott az elmúlt félévben?
Sok minden, mert hogy több új egységgel is bővültünk. Így megnyílt éttermünk a Hercegprímás utcában, emellett két szabadtéri helyen is ott vagyunk: a Budai Parkszínpadon illetve első alkalommal a Fröccsteraszon. Így jelenleg összesen öt helyszínen is megtalálhatók vagyunk már.

Ez egyben az eddigiektől eltérő közönséget jelent, más a kínálat is a Parkszínpadon vagy a Fröccsteraszon?
Mivel ezek bulizóhelyek, olyan megoldás kellett ami illik a helyhez, így ott lepénybe töltve készítjük specialitásainkat. Így tulajdonképpen street food jelleggel vagyunk ott jelen. Ennek révén pedig azokkal is meg tudjuk ismertetni a montenegrói konyhát, akik eddig nem találkoztak vele. Hogy aztán vendégeink legyenek az év többi szakában is.

És itt a MAXCityben?
A nyár érezteti hatását nálunk is. Jobban ráérnek az emberek felfedezni az újfajta ízeket, emellett rengeteg a rendezvény, összejövetel. És hát persze számos szabadtéri eseményre kérnek catering szolgáltatást, így gőzerővel dolgozunk.

Mik a legnépszerűbb fogások?
Talán amit a legjobban ismernek az emberek, mint a csevap, pljeskavica vagy az ustipák. Érdekes, hogy a csevapot főleg nők rendelik, míg a pljeskavicát férfiak, holott azok csak formájukban térnek el egymástól.

És mit fogyasztanak hozzá, mit javasolsz?
Montenegróban a bortermelésnek régi hagyománya van, ez annak köszönhető, hogy a szőlő termesztéséhez egyaránt igen kedvezőek az éghajlati és természeti adottságok Az első számú és legismertebb montenegrói bor a Vranac, ami szerepel kínálatunkban. Ezt a jellegzetes, zamatos bort hamar megkedvelték vendégeink, sokan elvitelre is vásárolnak belőle.

A Balkán egyre népszerűbb a magyarok körében és azon belül is Montenegrót egyre többen fedezik fel.
Igen, a vendégek jelentős hányada eleve azért jön, hogy felidézze azokat az ízeket, élményeket, melyeket kint megtapasztalt, megkedvelt és persze kipróbáljon újdonságokat. Ezért is helyezünk nagy hangsúlyt arra, hogy mindent úgy készítsünk ahogy az kint Montenegróban teszik és ezt értékelik mindazok akik hozzánk jönnek.

És persze egyre többen kapnak kedvet ahhoz, hogy felfedezzenek új, számukra ismeretlen konyhát és fedezik fel éttermünket

Montenegrói Gurman MAXCity
Törökbálint, MAXCity áruház, Tópark utca 1/a
www.mnggurman.com