Akik nem ismerik a közép-ázsiai eredetű szóval jelölt kajmakot, azoknak egyfajta zsíros tejfölként, friss sajtként, tejpudingként, esetleg túróként szokták meghatározni, mások az angol clotted cream sós verziójaként definiálják. Akadnak elragadtatott rajongók, akik egyszerűen csak annyit mondanak, hogy ez maga a “crème de la crème”: krémesen sűrű, bizonyos formáiban pudingos állagú.
Változatai sok helyen ismertek a Balkánon, arab, török és perzsa kultúrákban. Az egyik archaikus technológia szerint minden tehénfejés után órákon át melegítettek lapos edényben tejet, míg a tetején vastag tejszínes réteg nem keletkezett. A fölet faformába terítették, sózták, lefedték. A következő fejésből is települt egy réteg. Napi két fejés melett gyorsan halmozódott a termék, amely házról házra más ízlés szerint érlelődhetett. A végeredmény idővel lágyan savas, hosszabb érlelés után sajtos aromát kap.
Lehet grillezett hús kísérője vagy előétel, friss (kevésbé érlelt) formájában lekvárral-mézzel, baklavával desszert, törököknél hagyományosan a reggeli része is. A csevap esetében ezzel kenhetjük meg a kenyérlepényt, és ráolvaszthatjuk kolbászka tetejére is.