Minden népnél találunk olyan hagyományokat, amelyek valamilyen formában túlélték a modern világ kihívásait. A szerb közösségben ez a szláva, vagyis a családi védőszent napja. A szláva (ami dicsőséget, hírnevet jelent) lehet családi, egyes szakmák vagy egy adott közösség védőszentjének ünnepe – például egy falu vagy település oltalmazója – avagy a templom névadó patrónusa.

Az ünnep eredetére számos elmélet létezik, egyes források szerint a szláv nép korábbi pogány háziisten-kultuszának keresztény változata, mások szerint feltehetően a történelem során a kereszténységre áttérők a megkeresztelkedésük napján ünnepelt szentet választották védőszentnek.
Noha a többi délszláv népnél is ismert az ünnep, ilyen jelentősége és megőrzött formája csak Szerbiában mutatkozik, ennek köszönhetően felkerült az UNESCO által nyilvántartott szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára.

A védőszentünnep a szerb egyház által elismert hagyomány, de etnokulturális jellege is van, így nem vallásos családok is ünneplik Szerbia-szerte és a szórványban élő szerb közösségekben egyaránt.

Fontos tudni, hogy a család védőszentjének ünnepe apáról fiúra öröklődik, a nők pedig házasság után a férjük szentjét ünneplik. Ha a nő családjában nincs több férfi felmenő, gyakran a férje szlávája mellett a saját családi szentjére is megemlékezik, így tisztelegve ősei előtt.
A védőszent napján nemcsak a család gyűl egybe, hanem meghívják a barátokat, közeli ismerősöket egyaránt. A felszolgált ételek között van kettő, mely minden család asztalán megtalálható: a gabonából, mézből, magvakból álló koljivo.

A szláva szerepel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szellemi kulturális örökség listájának.