Már lassan hagyomány, hogy minden nyárra utazást szervezünk Macedóniába, ez 2020-ban sem volt másképp, ismét jó hangulatban telt a túra és ezúttal is számos szép helyen jártunk. 

Az ezerarcú Macedónia túra 2020. július 7 és 11 között került megrendezésre, az első napon az esti járat miatt a szálláselfoglaláson kívül csak a helyi italokkal lehetett ismerkedni. A második napon a pihentető alvás és a laktató reggeli után felfedeztük a macedón főváros, Szkopje látnivalóit egy helyi, magyarul is beszélő idegenvezető segítségével. Megismerkedhettünk a város múltjával és a földrengés történetével, melynek a szimbóluma a régi vasútállomás (ma városi múzeum) épülete és az óra, mely 1963 július 26.-án 5 óra 17 perckor megállt. A földrengésről, mely lerombolta Szkopje jelentős részét, további részleteket olvashatsz.

A régi vasútállomás épülete, ma városi múzeum és a megállt óra (Szkopje)

Ezután a Teréz anya Emlékházba látogattunk, ahol megismerkedhettünk Kalkuttai Szent Teréz életével és számos személyes tárgyát láthattuk a múzeumban. Teréz anya Szkopjében született, így a helyiek számára nagyon fontos személy. Városnéző sétánkat a főtéren folytattuk, ahol megnéztük a gigantikus Nagy Sándor lovasszobrot és a Vardar folyó mentén található hatalmas épületeket, hidakat, szobrokat, melyek a Szkopje 2014-es terv során épültek.

Teréz anya Emlékház Szkopjében

Csapatunk és Nagy Sándor lovasszobra

Archeológiai Múzeum és a Vardar folyó

A kőhídon átsétálva Európa második legnagyobb bazárjába, az Öreg bazárba vettük az irányt, azonban előtte egy pihenőt tartottuk egy kávézóban, ahol sokan kipróbálták a török kávét.
A kávészünet után megismerkedtünk az ország két nagy vallásával, az ortodox és a muzulmán vallással. Először a Sveti Spas gyönyörű ortodox templom faikonosztázát csodálhattuk meg, majd pedig a város legnagyobb muzulmán imahelyére, a Mustafa pasa mecsetbe látogattunk. Ezután ránk vártak az Öreg bazár kincsei, de előtte még ellátogatunk a Szuli an karavánszerájba. A délután szabadidő volt, este pedig sokan választották az esti sétát, amikor a belváros fényárban úszott.

Török kávézás a szkopjei Öreg bazárban

Szuli an karavánszeráj

A harmadik napon Ohrid felé vettük az irányt, azonban előtte még számos helyen megálltunk.
Először Macedónia albán “fővárosába, Tetovo-ba látogattunk, ahol megnéztük a csodálatosan szép és színes Festett mecsetet, majd a Mavrovo Nemzeti Parkba utaztunk, ahol a magas hegyek között vezetett az út a Mavrovoi-tóhoz, ahol egy romtemplomot fedeztünk fel. Egy helyi macedón vendéglőben töltött ebéd és pihenő után a hegyekben lévő Sveti Jovan Bigorski kolostorba látogattuk, a gyönyörű faikonosztáz megcsodálása mellett pedig betekintést nyerhettünk a szerzetesek életébe.  A 2000 méteres hegyekből pedig kanyargós utakon értünk le Macedónia talán legszebb helyére, Ohridba, ahol még volt idő hajókázásra, fürdésre és sétálásra is.

Festett mecset, Tetovo

Sveti Jovan Bigorski kolostor

A negyedik napot Ohridban töltöttük. Az Ohridi-tó a Balkán legidősebb és legmélyebb tava (átlagmélysége 150 méter, de biztonságon lehet benne fürdeni), emellett 1980 óta az UNESCO-Világörökség része történelme és természeti kincsei miatt. Felfedeztük a szláv írásbeliség bölcsőjét, Ohrid városát. A kikötői séta után pedig a város szűk, de annál hangulatosabb utcáin, fehér házakkal körülvéve sétáltunk Ohrid legrégebbi templomához, a Sveti Sofia templomhoz. Ezután az ország talán legszebb helyére a Kaneo-hoz látogattunk, majd a domboldalon felsétálva a Balkán első egyetemének helyszínét, a Plaosnik-ot tekintettük meg.
Bár innen már elég szép volt a kilátás, egy kávészünet után felmentünk Sámuel cár várába, ami Ohrid legmagasabb pontja, innen tökéletesen be lehetett látni a várost és a tavat. Az ohridi városnéző túránkat az Ókori színháznál zártuk, de délután még volt lehetőség a várost egyénileg is felfedezni, fürdeni, pihenni. A vacsorát egy helyi, tóparti vendéglőben töltöttük, ahol sokan megkóstolták a plashica-t, amely olajban kisütött kis halak.

Ohrid városa a kikötőből

Sveti Jovan Kaneo templom (Ohrid)

Csapatunk egy része a Plaosnik-nál (Ohrid)

Kilátás Sámuel cár várából (Ohrid)

Az ötödik napot a Sveti Naum kolostornál kezdtük, amelyet több, mint 1000 éve építettek. A kolostor környékén pedig számos kikapcsolódási lehetőség közül lehetett választani, több étterem és kávézó is van, lehet hajókázni, fürdeni és kirándulni is. Az Ohridi-tavat még mindenki élvezhette kicsit, utána pedig a Szkopje melletti Matka-kanyonhoz utaztunk, ahol többen hajókáztak, kirándultak a festői szépségű környezetben. El lehetett látogatni a Vrelo barlangba, mely talán a világ legmélyebb vízalatti barlangja. Az utunk Szkopjében ért véget az utasok egy részének, míg többen összekötötték a Macedón bor és gasztrotúrával. Mindenki tele élményekkel, kalandokkal és sok mesélnivalóval térhetett haza Macedóniából.

Sveti Naum kolostor

Matka-kanyon

Járványügyi biztonság: Az utazás során végig különbusszal utaztunk, ezáltal jelentős lecsökkentve a másokkal való érintkezést. Macedóniában az utazásunk során kevesen voltak, gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen turisták, sehol nem volt tömeg. A járványügyi szabályokat Magyarországhoz képest sokkal szigorúbban betartják és betartatták. A maszkot zárt térben mindenhol fel kellett venni, ezt pedig ellenőrizték. Minden étteremben az asztalok 2 méteres távolságban voltak elhelyezve, minden asztalon külön kézfertőtlenítő volt, továbbá minden pincér maszkot viselt. A távolságtartásra vonatkozó szabályokat is szigorúan betartotta mindenki, a zárt térben levő emberek számát is szabályozták, amit minden utas és helyi betartott.

Az utazásról készült teljes fotógaléria a linkre kattintva érhető el. 

Minden évben szervezünk macedón utazásokat, így ha szeretnél velünk utazni, kövesd Facebook oldalunkat vagy lépj velünk kapcsolatba, a balkaninfo.hu@gmail.com e-mail címen.